1: Csalódottság. Csalódtam benne. Csalódtam a szép reményeimben. Csalódtam abban a világban, amit róla kezdtem építeni. Sírhatnékom van, amikor rágondolok. Ez nem olyan csalódottság, mikor az ember megutálja azt a másikat. Nem. Én ettől nem utálom. Csak a saját magáról állított tulajdonságait nem hiszem el. Soha többé. Csalódtam benne. Csalódtam, mert soha nem mondta el mi is van valójában. Borzalmas érzés, de lehet, hogy ezek után végre megszabadulhatok tőle…
2: Mostanában lehet kicsit érzékenyebb vagyok... Ismételten a barátaimon gondolkoztam el, illetve az egyik tanítványomon. Tudni kell, hogy én szeretek segíteni az embereknek, főként a barátaimnak, ami azt hiszem természetes dolog. Sajnos mindig történik valami ami miatt csalódottnak érzem magam. Én csak azt szeretném, ha mások is úgy viselkednének velem, ahogyan én velük. Mindig csak annyit vártam el mindenkitől amit én is nyújtani tudok.
3: Ma dolgozatot javítottam és ismét lehangolódtam....Nem ezt vártam valakitől. Becsapottnak érzem magam. Úgy érzem ellopták az időmet, energiámat, barátságomat. Nem én írtam szart és mégis nekem fáj. Nem értem mért. Azt hiszem kezdem túl komolyan venni a munkám, túlságosan megszeretni a tanítást és szeretném ha egy két tanítványomból több lenne. Mért van az hogy egyes emberkékben én látom a lehetőséget és mások, meg saját maguk, nem? Túlságosan erőszakos vagyok? Lehet hogy nekem is szarnom kéne mindenre…
Önzés és csalódás. Szerintem testvérek, és nem más mint a bennünk lakó árnyéka a másiknak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése