Most meg mi van?

Nem jut eszembe semmi új. Ezért csak lereagálom a mai napomat illetve hangulatomat. Tehát az élet és pokol. Pont olyan, amilyennek megéled. Se jobb, se rosszabb. Ennyit erről. Objektív megfigyelés. Tehát, benne vagy, az ÉLETben, ezért nem tudod megállapítani sem, hogy milyen. Magadat sem. Kivéve ha kívülről szemléled magad. De az betegség. Elég komoly pszichoszomatikus kór. Ha valaki egészségesen folytatja, akkor megőrül. Nincs pokol sem, el ne hidd, helyhez kötve sincs. (Itt megjegyezném, hogy a VIK. és Giorgio kivétel, mert az a pokol nyolcadik bugyra, még nem fedezték fel, meg Dante sem írt róla, de ő biztos nem járt itt.) Tehát, félretéve a személyeskedést  a pokol bennünk van. A szarságaink, elfojtásaink (Freudot hagyjuk). A magunkkal szemben támasztott előítéleteink, meg egyéb hasonló bárgyú hülyeségeink. És ha ettől nem szabadul, megérdemli, hogy halála után is ebben forogjon örökké. Ez a filozófiai alapja a pokolnak. Há ennyi. Csakhogy élek, gondoltam jelét adom.