Ámosz Oz, HVG 2010.márc
fáj, de mindig lehetne rosszabb
Tegnap igazi HOSSZÚ NAPom volt.
Jobbra-balra, intéz, iskola, korrep a neten, találka, tanul, kölkök cégégének asztalos variál, kalkulál, bevásárol. Na ez utóbbi tevékenységben már öregembereket megszégyenítő lassúsággal szörföztem a sorok között a hiperszuperben és a kasszától hazáig sem 10 perc volt az út. Vállon átvetős hátizsákba májkrém, zsepi, bal szatyor zsömle,sör, jobb pedig vaj, kutyakaja és paradicsom. Talán így jó lesz...nem, paradicsom áttesz, hátizsák igazgat, paradicsomot fának csap...basszus. Jó, nem repedt ki. Telefon csörög, mindent egy kézbe, kutatás zsebben...letette. Kapja be ! Minden vissza, majd otthonról visszahívom. Csepereg is, de nincs az az isten, hogy még egy ernyővel is babráljak... így is elég hülyén nézek ki. Autó dudál, ja hogy ez úttest. Állj! Hol az istenben vagyok?!? Túlszáguldottam az otthonomon.
Éjszakánként fülesbaglyot játszom, bár minek is aludni, a fájdalom napközben önmagában keresztülhúzna mindent. De talán mégiscsak jobb így, mert első sorból élvezhetem a fájás-kialvatlanság viadalt...néha még ficánkol is a csigolya egy-egy mozdulatnál... a gyomromról már nem is beszélve, leírhatatlan érzés! Talán jobb is. Nem alszok, inkább netezek, írok, jár az agyam a kölkeim vizsgáin, cégükön. Pörgök ezerrel , ez jó, elvonja a fájdalomról a figyelmem….
