2010. június 10., csütörtök

best of 2010. első félév

Amikor egy Bika mérlegel, azaz best of 2010. első félév:

A_Hanged_Man_by_Ravenette13

Pofont adtam és kaptam is eleget az év elején.
Munkaügyileg totálisan lelkiismeretesen indultam,
aztán a régi munkahely, régi ismerősök, kollegák,
tanulók, ahogy az lenni szokott. Akkor
azt hittem ennél rosszabb már nem lehet.
Aztán jött, aminek jönnie kellett és minden
happy szar lett. Levetkőztem a balfasz mélaságot,
helyette felvettem a "überallesgutesmales",
ballisztikus ívben szarunk mindenre és mindenkire
stílust, ami lássuk be, sosem esett nehezemre.
Voltam sok jó és kevésbé jó bulin, kiránduláson,
megéltem iszonyatos mélységeket és magasságokat is.
Láttam egész közelről, vagyis karnyújtásnyira
kétszínű kollegákat, ami önmagában nem nagy kunszt,
de az én sivár életemben ez mégis meglepetésként hatott rám.

Faszom, ők is csak emberek.

Shotgun_sniper_girl 

Nagyon jó hogy lett egy barátom és egy kialakulóban van még, talán.
Rendkívül keveset olvastam, amit szégyellek is,
de hát ez van. Online függőségem egyre hatalmasabb.
Hidegrázós, 40fokos lázon kívül nem sok bajom volt,
azaz még 1 lájtos gerincfájdalom, és gyomor görcsök, amit mostanság
kezelgetek fehérköpenyes és szófosó nővérkék kíséretében.
A blogom változóban van, ami nem tartalmi változást jelent.
Továbbra is szigorú nyomvonalon haladok, hisz' küldetésem
van, tartozom magamnak. Aki ismer tudja, mi az.

Levizsgázott több kevesebb sikerrel a kedvenc osztályom.
A félév végére egy munkahelyet megint kipipálhatok.
A tavalyi volt a legjobb karácsonyom, mármint így a 43 évre
levetítve. A fene se gondolta volna. A szilveszterre nem
gyúrtam, sosem tartozott a kedvenc "ünnepeim" közé.

..hát menjen, ami nem kell már...

Yelling_In_The_Dark_by_liquidkid1
Pár embert elhagytam, elmaradtak mellőlem.
Ők tették jól, ez egészséges fejlődés.
Summázva:
az év első fele kurva szar,
a második fele  remélem kurva jó lesz.

:: egyszer minden titokra fény derül ::

Sorrow_by_mutos

:: még tartozol nagy világ ::

The_End_by_Madsky

tedd meg
tedd meg
tedd meg
tedd meg
tedd meg
tedd meg
tedd meg

Érzem, semmi sem állíthat meg


Túl sokszor megállok, és csak merengek magamban
Attól félvén, hogy túlságosan törődöm, pedig
Még az egyszerű érintéstől is tartózkodom, attól
Való félelmemben, hogy a varázslat szertefoszlik
Van mikor a drogra van szükségem, arra
Amely a gonoszt hozza elő belőlem és
Olyankor valami magával ragad és
Azt kívánom, bárcsak meg se történjen
Dolgok, amelyektől azt várnád, hogy
Hatással legyenek rám
Észrevétlenül tűnnek el
Hisz mindenki tudja, a hatása alatt vagyok
Teljesen elragad
Édesen érint
Mélyembe hatol


Érzem, semmi sem állíthat meg


:: így jártam | beléd is, jó nagyot ::

kívülálló


soha nem tartoztam sehova,
soha nem húztam egyik oldalhoz sem.
örök kívülálló maradtam.
nálam okosabb ember mondta mindig,
hogy csak a balansz a lényeg.
és én ezt betartom.

felejtesz


azt
hitted
beveszed
lenyeled
és
kész,
gyorsan
hat
akár
a
méreg,
máris

és
kész?!

[ beszélj hozzám, de ne túl sokat ]