2009. december 22., kedd

Vádbeszéd

Lebbentsük hát fel a fátylat egy disznóságról! Miért öntötte le a kismalac forró vízzel a farkast? Hihetünk-e neki, mikor önvédelemre hivatkozik? Ugyan mi bizonyítja, hogy a farkas alantas szándékkal közeledett a malac házához? Az, hogy somfordált? A vicsorgó, habzó pofa, a csorgó nyál, sanda tekintet még nem bizonyíték. Az esemény rekonstruálása során bizonyítást nyert, hogy a malac a házból nem láthatta a farkas pofáját, tekintettel a sűrű hóesésre, valamint az ablak és a kerítés közti távolságra. Tehát a malac szavahihetőségét erősen megkérdőjelezem. Emiatt gyorsan felejtsük el, hogy a farkas a kéményen mászott befelé – hisz ezt is csak a hazug disznó állítja! Ezek szerint a farkas csak a kertkapuban állt, mikor a malac már a vizet forralta azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy azt a farkasra öntse! És még ő csodálkozott, mikor a farkas szólt a társainak! Követelem a farkas rehabilitálását, tekintettel arra, hogy vétke – mint azt fényesen bebizonyítottam – egyszerű birtokháborítás – eltörpül a malac bűnlajstroma mellett, továbbá követelem a malac állategészségügyi szakhatóság általi előállítását a bájos „kismalac” cím megvonását, lefokozását egyszerű sertéssé, s ilyen minőségében hentesek által történő feldolgozását!
Felhívom a figyelmet a Manócska–Mazsola–Tádé triumvirátusra, erre a bűnszövetkezetre s a körülöttük burjánzó mítosz lerombolásának szükségességére. Tudjuk mi egyáltalán, mi zajlott valójában a Tökházban? Vagy mindent elhiszünk, amit nekünk mondanak

Pszichiátriai vélemény Micimackóékról

Elmondom nektek, hogy én imádtam, ill. még most is nagyon szeretem Milne Micimackóját.
Ez a vélemény nem az enyém a szereplőkről ...de van benne valami, ha nem a "gyermek" érdeklődésével olvasom ... icon_wink.gif
Micimackó: Kórosan mézfüggő szenvedélybeteg, aki mindent megtesz, hogy napi adagjához hozzájusson (fára mászik, méhekkel csípeti össze magát, stb). Ha nem kap mézet, mély depresszióba esik, gondolkodása lelassul, tökéletesen alkalmatlanná válik mindenfajta társadalmi-közösségi, kooperatív jellegű tevékenységre.
Malacka: Totál idióta szegény.1_thumb Szellemi fogyatékos (dadog, képtelen értelmesen fogalmazni, és bizonyára dyslexiás is), és növésben is erősen visszamaradt példánya fajtájának. Mivel képtelen másokkal megértetni magát, állandó kisebbrendűségi komplexus gyötri, nem is beszélve arról, hogy még a leghétköznapibb dolgoktól is fél. Kórlapján szerepel még akut klausztrofóbia és a biztonságérzet totális hiánya is.
Tigris: Megalomániás tévképzetes elmebeteg,433 a veszélyesebb fajtából. Meg van győződve arról, hogy a tigrisek a többi élőlény felett állnak, így a Százholdas Pagony önjelölt kiskirályát tisztelhetjük benne. Ubermensch-szindrómájához az árja tigris fajhoz való beteges ragaszkodás, túlfűtött rasszizmus társul. Közösségekbe beilleszkedni képtelen, a társadalom magányos számkivetettje ő, aki elszigeteltséget tettetett vidámsággal, és állandó pótcselekvésével, az ugrálással próbálja meg kompenzálni.
Füles: Súlyosan depresszív alkat. Öregkorára belátta, hogy élete egy kudarc, egzisztenciája pedig valahol a béka segge alatt van. Nem tudott összegürcölni egy lakásra valót, ezért - míg társai jó meleg, fűthető odvas fákban vészelik át a teleket - meg kell elégednie egy huzatos fatákolmánnyal, ami Tigrisnek köszönhetően minden második nap tönkrezúzódik. Ez a gyökértelen élet, valamint a seggen fityegő műfarok - Milne-nál minden bizonnyal az impotencia szimbóluma -, amivel a többiek állandóan b*szogatják, egyszerűen elviselhetetlenné teszi az életet Füles számára. Öngyilkos is lenne, ha depressziója nem totálisan passzív magatartásban ütközne ki, és ha nem félne az újabb kudarcoktól ("mi van, ha nem sikerül?").
Kanga: Elvált asszony, egyedül neveli gyermekét - kell-e többet mondani? Az állandó házimunka és rosszcsont kölyke hamar kikészítették Kanga idegeit. Ráadásul - mivel Ausztráliából emigrált bevándorló -, idegennek érzi magát a Százholdas Pagony mérsékelt égövi élővilágában. Ennél pedig már csak kóros férfihiánya a rosszabb: igen régen kamatyolt már, és ezt beteges tisztaságmániáján próbálja levezetni - vár az igazira, aki sosem jön el.
Zsebibaba: Csonka családból származó egyke, ennek köszönhetően anyuci szeme fénye, és mint ilyen, egészségtelenül elkenyéztetett gyerek. Zsebibabának mindig mindent szabad, senkitől nem kap egy jó nagy maflást, akármit is csinál. Ugyanakkor a Pagony lakói - elsősorban édesanyja - nem fordítanak elég időt az iskoláztatására, így biztosak lehetünk benne, hogy felnőttkorára Zsebibaba elkallódott tehetség lesz, aki egy idő után majd az alkoholhoz vagy a droghoz fordul, hogy elfeledhesse a világ kegyetlenségét.
Nyuszi: Az agresszív-neurotikus páciens iskolapéldája. Hétköznapi félelmeit felnagyítva él, ennek köszönhetően mindig van valami, amiért aggályoskodik, és mindig van valaki, akin aggályait - heves dührohamokkal és gyakran tettlegességig fajuló tombolással - levezetheti. Elviselhetetlen természetének köszönhetően világ életében agglegény volt, és egyenes úton van a bogaras vénemberség felé. A Pagony lakói utalják, de annyira szánalmas, hogy nem merik m Pszichiátriai vélemény Micimackóékról m8_thumb
Bagoly: A Százholdas Pagony legöregebb lakója, aki nem tud mit kezdeni a közte es a többiek között húzódó generációs szakadékkal. Hogy elfogadtassa magát, görcsösen igyekszik tudásával lenyűgözni őket, ám ez leggyakrabban tudálékosságba csap át, és még nevetségesebbé válik. Elsősorban a fiatalabbakat, Zsebibabát és Malackát próbálja megnyerni, aminek alapján joggal feltételezhetünk némi pedofíliára való hajlamot is.
Róbert Gida: Hát, elég beteg kiscsávó lehetett, ha összehozta a fenti elmeotthont...

A hóemberek nemi élete

Kaptam egy kérdést, ami úgy szól, hogy mit tudok a hóemberek nemi életéről és szaporodásáról. Épp jókor jött, mivel egy megveszekedett ötletem sem volt, miről írhatnék ma. Hát most tudományos igénnyel és übergyorsan megválaszolom a kérdést. Nos, akkor lássuk!A hóemberek legtöbbször gyerekek által szaporodnak, mégsem pedofilok. Ritka esetben persze felnőttek is építhetnek hóembert.A hóemberek között gyakorlatilag 0 % a melegek aránya, azt hiszem, ez a tény nem szorul különösebb magyarázatra.Azt hinné a felületes szemlélő, hogy a hóemberek nem igazán mély érzésű lények, és már eleve elhidegült viszonyban állnak egymással, de ez nincs így. Igenis szeretnek udvarolni, bár az is igaz, hogy az esetükben ez nem kevés nehézségbe ütközik. Ha például a hóember finom és ízléses célzást tesz a hóasszonynak, mondván: „Hú, de megrépáználak!”; a hóasszony hirtelen nem is tudja, mire gondoljon. „Hát mit akar tőlem ez a jóember ezzel a nagy répaorrával? Meg akar szagolni? Tán lepisilt egy kutya, vagy mit érez ez? Na nézzük csak, nem vagyok-e sárga alul...”Hirtelen természetű hóasszonyok esetleg egy marha nagy tockost is lekeverhetnek a seprűjükkel a hólovagnak, aki szerencsétlen örülhet, ha csak a fazeka repül le, nem az egész feje. És aztán magyarázkodhat, hogy ő csak afféle nóziösszeérintős puszira vágyott, mint az eszkimók, azért beszélt a répáról, és különben is, rossz az, aki rosszra gondol.Az igazság mindazonáltal az, hogy a hóemberek fent leírt udvarlásának a világon semmi értelme nincs. Azt is megmondom, hogy miért: a hóemberek sajnos képtelenek hosszabb ideig közösülni, és ez minimális fizikai ismeretek birtokában is könnyen belátható. Amint a hóembernek merevedése támad, és behatol a hóbréjével a hóvaginába, majd ott alternáló mozgásba kezd, a surlódás során keletkező hőhatás miatt a nemi szerve egyre kisebbre olvad, és amikor a tapintatlan hóasszony emiatt megjegyzéseket tesz (partnere fejéhez vágva, hogy ő bezzeg egyre nedvesebb), akkor végképp odalesz a hóember maradék önbizalma is, tehát a szaporodásra semmi esély nem marad, a hóndósejtek nem fognak elindulni a hógolyókból, mert tudják, hogy már semmi értelme. (Az persze ma még megmagyarázhatatlan, hogy a hóembert miért keseríti el mindez, hiszen tudhatná, hogy a neje totál frigid, akár egy jégcsap.) A hóemberek nemi életén tehát nincs semmi irigylésre méltó.