gyónás
:: a bűn is velünk születik | úgysem érted ::
- hallo!
…legszívesebben felgyújtanád ezt a szénakazlat. idétlen zsonglőr vagy, nyeletlen késsekkel hadonászol, majd megvágod magad alapon. gondoltad volna, h ennyi, h nincs, nem is volt, nem lesz? nem, én se. pedig bazdmeg a múltkor még annyira... olyat verek rád, h aki hallja azt is begipszelik. köpés. szembe. van neked még lelked? ja, h nem is volt?! rábasztál. éhes disznó makkal álmodik. nyűszíts csak, úgyse hall senki. rohadtul egyedül vagy a sötétben. látom, már remeg a kezed... jó. na, töröld meg az arcod, azt' menj aludni hülyegyerek!
………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..
27 évesen haltam meg először. emlékszem minden fehér volt körülöttem... néha azt hiszem, azért élünk át dolgokat, hogy elmondhassuk, hogy megtörtént, hogy nem mással történt meg, hanem velem. néha azért élünk, hogy rácáfoljunk az esélyekre... ugyanabban a világban élek, mint mindenki más, csak én többet láttam belőle.
az életben a legfontosabb hinni, hogy amíg az ember él sohasem késő.
- semmi baj. nincs semmi baj.
- és... hogy vagy?
- már jobban.
………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
- Azt hiszi - mondta -, hogy az élet olyan, mint egy vizsga. Az ember levizsgázik, és kap egy jó osztályzatot. Vagy egy rosszat. És azzal vége. De nem. Az ember önmagát vizsgáztatja, és a vizsgának soha nincs vége. Örökké tart.
Egy pillanatra megborzongtam a félelemtől, nyugtalanság fogott el. Megálltam és feléje fordultam.
- Nos? - kérdezte.
Nem szóltam.
- Nem kedvel, ugye?
- Nem. - feleltem.
- Igen, tudom. Édes kicsi lány.
( Edith Templeton: Gordon - Egy pszichiáter szexuális rabságában )
………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
:: várok, mint a bűnös, kinek vétkeit rójják fel ::
:: állítsák meg a világot, ki akarok szállni! ::
Ha lehetne, majd...egyszer...akkor...hajnalban szeretnék elmenni...
:: vár a végtelen:: 
:: tömegiszony I. | sok ember közt vagy a leginkább egyedül ::
