Levél a bolondokházából
---------------------------------------
Bulgakov bölcsebb volt mint én,- tudta ,hogy ilyen címről nem lehet levelet írni. Csak remélhetem nem minősít- bár ki épeszű egyáltalán? Minden csak nézőpont kérdése.
Hajnali 3-kor félálomban vizelni kelek- nem létező dimenziókból jövök. Ilyenkor minden megoldhatónak tűnik. Reggel arra ébredek, hogy meghaltam. Már tegnap is. Keresek valami vigasztalót, de csak a világháborús náci vicc ugrik eszembe: " Élvezzétek a háborút, mert a béke rettenetes lesz". Nem tudom honnan lehetne elkezdeni,a Valóság olyan szürreális hogy maga a skizofrénia.Talán Sztravinszky Professzor tehetne valamit. Esetleg hipnotizálna. Ha lenne hol. Már a sárga ház sincs. Tegnap vendégeim voltak, a káoszbrigád. Ma meg haldoklom, szerintem ők is. Úristen ma van Szilveszter! Kell ez nekem?
Na és mi lesz a Szilveszterrel? Hol, kivel töltöd? – gyakori kérdés, de nem szeretem. Egyszerűen nem nőttem fel az óév búcsúztatásához. 43 év alatt nem alakultak még szigorú tradíciók, amelyekhez kötném magam. Ez persze az ősök hibája is. Nem tanították meg, hogyan vegyek búcsút a lejárt kalendáriumtól, a 365 és negyed napig tartó ellipszistől.
A Szilveszter éppen ezért kínos, nyomasztó és frusztráló. Ahová hívnak oda nincs kedvem, ahová szeretnék, oda meg nem hívnak. Ördögi kör…
Persze volt egy néhány emlékezetes Óévbúcsúztató, nagyon kellemes társaságban. Amit szívesen visszahoznék, megismételnék. Ami felemelő volt és olyan is, amit a hátam közepére sem. Énekeltem himnuszt, téren, kocsiban, biliárdasztal és a Szerelem mellett…
Legjobbnak a házibulit tartom. Többnyire barátok között, akik meghívnak számomra ismeretleneket, hogy az ember azt érezze, nemcsak nosztalgia az év lezárása, hanem valami új kezdete; mondjuk hajnali beszélgetés egy vadiúj ismerőssel, pezsgő mellett. Előkerül egy kis tatár is, meg vajas pirítós…
De szeretem éjfélkor a Kossuth téren lenni! Mindegy, hogy van-e tűzijáték vagy sem. Az alkalomra rendszeresített poharakkal is rendelkeztem. Vittem magammal, ahogy a pezsgőt, éjfélkor meg kibontottam. Volt néhány év, amikor a hóban hűtöttük le a drága nedűt. Mint egy giccses képeslapon...
Szóval van valami romantikája, közösségformáló ereje. Néha irigyen néztem a éttermek kiöltözött vendégeit, akik meg minket bámultak és talán arra gondoltak milyen jó nekünk, hogy nem menühöz kötött a Szilveszterünk.
Két Szilveszter különösen emlékezetes, az egyiket Pécsen töltöttük, valami csehóban. Huszon évesek voltunk, nagyon akartunk élni, cicáztunk a lányokkal és majd kicsattantunk a jótékony vidéki levegőtől. Egy négyütemű Trabival közlekedtünk, - az se a mi nevünkön - a magnóból a Republic szólt és tudtuk, miénk az egész világ, szőröstől-bőröstől. Szerelmesek voltunk, már nem is tudom, hogy lányba-e, vagy csak az életbe, de nagyon szerelmesek voltunk. Ábrándos, szép napokról álmodtunk, nagy jövőről és csodákról, amelyeket nekünk sorsoltak ki.
Szóval most nyűgnek érzem a Szilvesztert, mert nem tudom, hol milyen formában kellene abszolválni.
Pedig meg kellene barátkozni ezzel a nagyon is férfias ünneppel, a keresztségben Szilveszter nevet kapott óévbúcsúztatóval. Össze kéne haverkodni, mert igen kevés akad belőle és abból a kevésből is elpocsékoltam már 43-at… Szóval jó lenne megbékélni vele és valami „ereszd el a hajamat” élni át 2009 utolsó óráiban.
Jaj, tudom én mi hiányzik a boldogságomhoz, de erről nem beszélhetek, mert ezt szeretném kívánni a következő esztendőre és ha kimondom, talán megtörik a varázs…
