Mi a fontosabb, az út vagy a cél?
Vannak, akik szerint a cél mindennél fontosabb. Mások szerint az útra, az utazásra kell figyelni, mert abból tanulunk, ott érezhetjük jól magunkat! Szerinted hogy van ez? Mi a fontosabb, az út vagy a cél?
Mindig kell egy barát?
Ugye, ahogy haladunk az utunkon, rájövünk, hogy egyedül haladunk és egyedül visszük végig a feladatainkat. Alapjában véve ezzel válunk önállóvá és magunk oldjuk meg a dolgainkat. Ergó, nincs szükségünk senkire, akire "támaszkodhatunk", megoszthatjuk vele dolgainkat, segítséget kérhetünk ha bajban vagyunk, stb.
Kérdésem, hogy ha fejlődünk és önállóvá válunk, akkor kell-e támasz, például egy barát?
Mi a barátság definíciója? :)
Kell-e Mester, Tanító a lelki fejlődéshez?
Vajon szükség van-e egy Mester vagy egy hiteles Tanító jelenlétére, segítségére ahhoz, hogy a lelki utunkon járjunk? Elengedhetetlen a külső támogatás, vagy nélküle is boldogul a törekvő?
VALAKI azt mondta nekem, mindent szeretettel csinálj, ha nem szeretettel csinálod, inkább ne csináld...
a kínlódással pont az ellenkezőjét éred el, fokozod a görcsöt, amit oldani szeretnél.
A megoldás, ami minden módszerhez alkalmas, és a mindennapok minden pillanatában érdemes "használni" a lazítás.
Csak lazíts, csak lazíts, és ne csinálj még egyszer mondom ne "csinálj" semmit. Lazíts, és hagyd, hogy megtörténjen.
Eleinte nehezen megy, nehezen enged az egó, de ha megérzékeled az ellazultságot, az az igazán hatékony.
Keresed önmagad, ne keresd tovább. Ott vagy mindenben, ami körülötted van.
De igazán önmagadban vagy. Az ellazultságban megérzed a természetes állapotodat, ami béke, harmónia és szeretet. A külvilág, a társ, a szomszéd, a tanítványok, a kolléga, a közértes...stb mindenki azt mutatja meg, amit magadban elutasítasz. Ha másokban látod, nem lehet nem észrevenni. Fogad el, figyeld, mennyire billent ki. Csak figyelj, lazíts, és fogadd el, hogy a másikban önmagad el nem fogadott darabkáját látod. Csak lazíts, engedd hogy hasson rád, és figyelj, amennyire lazítasz, annyira engedve vissza elutasított, kizárt részedet, amit ha befogadsz, már nem kell a külvilágban megjeleníteni.
Ez a TÜKÖR törvénye.
Elfogadás, önelfogadás, feltétel nélküli szeretet
Azon filóztam a múltkor, hogy vajon az elfogadás az az, hogy feltétel nélkül elfogadva magam, el tudom fogadni a másik ember úgynevezett "hülyeségét" is, ugye? De vajon az is elfogadás, amikor bosszant a másik, aztán látom, hogy mi benne a mozgatórugó? Persze azért látom, mert magamban is megláttam, és emiatt nem bosszant már a másik ember viselkedése? Na, persze, attól még, hogy "látjuk", hogy mi motiválja azt a cselekvését, attól még nem biztos, hogy elfogadjuk! ...szerintem.
Ez lenne az elfogadás?
