Állapot.

FEBR.27. Régóta nem jártam erre, voltak napok, amikor még csak nem is kívánkoztam gép közelbe. Az agyi kapacitásom nulla.

Van az úgy, hogy az ember rácsodálkozik magára, s nem ismer rá arra, akit a tükörben lát. Mert hát egyszer csak olyat teszel, gondolsz vagy érzel, amely idegen tőled, mégis tudod, hogy a tiéd, hiszen belőled fakadt, és csak állsz értetlenül, keresed a válaszokat és nem találod.

Megkaptam mostanság többször is, hogy legyek pozitív, de nekem hányingerem van ettől a pozitívság-elmélettől, már csak azért is, mert rohadt fárasztó egész nap úgy létezni, hogy folyton arra koncentrálsz, miként találj jót abban sok sz*rban, ami körülvesz. Szerintem sokkal emberibb, ha úgy viselkedsz, ahogy éppen a körülmények diktálják. Vagyis ha jó az élet, akkor örülsz, ha meg rossz, akkor búslakodsz. Mondjuk, én mostanság inkább dühöngök, mint szomorkodom, és azt hiszem jobban is járok vele, tekintve, hogy a dühöngés aktív, a szomorkodás pedig passzív tevékenység. Egyébként nem hiszem, hogy a negatív gondolatok gátolnának bárkit is a problémák megoldásában, nekem speciel pánikhelyzetben jönnek a legjobb ötletek, ellenben ha jól vagyok, akkor kényelmes leszek, lassú és lusta. Ezzel persze eszem ágában sincs azt mondani, hogy az a jó, ha vacakul vagyok, de a vacak állapot legalább inspiráló jellegű. Szóval csak arra akartam kilyukadni, hogy biztatnék mindenkit, aki éppen rohadtul nem pozitív, ellenben pocsékul van, hogy a legnagyobb baj, ami érheti a pozitívság hiányától, hogy nem elég trendi, és ez fokozottan érvényes azokra, akik emellett még nem is sikeresek vagy/és nullás agyi méretűek.

Nálunk mostanság zajlik az élet, sűrű és fárasztó, sokat dolgozom. A munkát nem bánom, de a suliban történnek érdekes dolgok, amitől rossz a közérzetem. Már megint gyakran gondolok pályamódosításra.

Ahogy arra is, hogy vajon a félrebeszélés és a képmutatás mióta ennyire általános kommunikációs forma.A VIK-ben ezt tökéjre fejlesztették. A magam részéről nem szeretnék úgy létezni a világban, hogy lesütött szemű emberek vesznek körül, nekem meg arra kell figyelnem, kinek mit mondhatok vagy nem.

Itthon sincs semmi rendben,sajnos történt a családban egy haláleset amiről most nem akarok vagy inkább még nem tudok írni. Talán majd később ha már túleszek rajta. Túleszek? Feldolgozom? Milyen hülye semmitmondó szavak. Nem tudom…

Nekem is volt egy tervem a tavaszra, de sajnos napolnom kell, naná, hogy anyagi okokból, mindig ez van. Valamit persze ki kell találnom, mert lépnem kell valamerre, de ez a szemétláda pénz folyton az utamban áll. Milyen világ az ilyen, hogy minden álomért fizetni kell.

Egy-két tanítványom szépen fejlődik, ez nekem nagy öröm. Még sokat kell dolgoznom velük, de bízom benne, hogy lesz eredménye. Kellene még egy-két ugyanilyen lelkes, rendes tanítvány, de hiába, nincs. Meg kell hát becsülnöm azt a párat aki van.

Nem tudom, mikor jövök legközelebb. Jó éjt mindenkinek.