filmjeim

Jó dolgom van. Van dolgom. Most éppen az, hogy visszataláljak a filmhez, mert eltávolodtam tőle. Tudják, igaz szerelem ez. Igazi. Se veled se nélküled, inkább: se nélküled. Többek közt abban hiszek, hogy minden értékes, komoly film azért jön létre, azért van, hogy „változtasd meg élted” (Rilke). Illetve, ahogy Updike írja Majd ha fagy című alkotásában: „aminek léte (ens) van, annak neve (nomen) is kell hogy legyen. Vonatkoztassuk ezt most a filmre : létrehozunk valamit ami elviselhetővé teszi a világot az ember számára, és az embert magát is azzá teszi a maga módján. Ez a film. Annak hívjuk. Figyeljék meg, ha a filmről írok, valamilyen módon mindenképpen a létről írok. „ Változtasd meg élted”, na igen, van feladat, cél továbbra is, mivel a mai napig sem sikerült megváltoztatnom, megváltoznom. Sebaj legalább megint több filmet nézek naponta, és ez jó. Nagyon jó. Úgy gondoltam, írok önöknek néhány sort azokról a filmekről (a teljesség igénye nélkül), melyek az utóbbi két hétben hatással voltak ( vannak, lesznek) rám.

Nagyítás: Antonioni, 1966-os klasszikusa Cortázar műve alapján. Főszerepben David Hemmings ( a fotóművész, aki a fotó titkával, majd hiányával él együtt), és Vanessa Redgrave (a fotók titokzatos hölgye). Film az alkotás hiábavalóságáról, a művész magányáról. A Nagyítás a művészet, a mű és a külvilág, valóság drámai, felemelő találkozásáról szól. Hemmings alakításának köszönhetően tudjuk, hogy valójában csak az létezik a szemünk előtt, amit észre akarunk venni, és úgy létezik, ahogy mi akarjuk. Tehát hiszem, ha látom.

A gépész: Brad Anderson filmje lehetne komoly alkotás, ha nem lenne annyira vérciki a befejezés. Lidércnyomás szerű kezdet, zavaros folytatás, egy igen jó alakítás Christian Bale-től, és ami még igazán rendben van, az a film hangulata.

Kék bársony: David Lynch egyik alapfilmje (a Straight storyról egy másik alakalommal írok) Badalamenti zenéjével. Hibátlan alkotás mely egy levágott fül megtalálásától a szerelem megtalálásáig mindenről szól. Teljesen jogos a kérdés, melyet Laura Dern tesz fel a filmben: Miért ilyen a világ? Miért ilyen beteg? Miért ilyen az ember? Miért ilyen kegyetlen saját magával és másokkal szemben? Persze álmodhatunk is, és Laura Dernnel közösen állíthatjuk: A szerelem változtathat meg minket, mindent. És meg is fog változtatni. Manapság ki tartja ezt a mondatot igaznak? Remélem, vannak néhányan.

Az utolsó éjjel: Spike Lee filmjére túl sok rossz szava nem lehet az embernek. Persze úgy könnyű, hogy Edward Norton játssza a főszerepet. Ő alakítja a gyorsan meggazdagodni vágyó kábítószer-kereskedőt, akit lebuktatnak, és börtönbe megy, csakhogy van még egy napja (éjjele) rendezni néhány ügyét. Szeretteivel akarja rendezni a rendezhetetlent. A film utolsó mondatát pedig („Az élet oly kevésen múlik”) nem tudom és nem is akarom elfelejteni.

Álmodozók: Bertolucci legújabb filmje. Az utolsó tangó Párizsban óta bálványozom a rendezőt, de ez az alkotása – hadd fogalmazzak nagyon finoman – könnyen felejthető. Van benne érdekes kapcsolat egy srác és húga, valamint egy másik fiú között, különleges filmes kérdések, büntetések, de az igazság az, hogy a film megtekintése is felér egy büntetéssel. Mindenesetre, ha szeretik Bertoluccit, egyszer azért meg lehet nézni az Álmodozókat. Túl lehet élni.