éledezek!! ne írjon le senki!!

Igen, kellett már nagyon, nemcsak mivel sok dolog történt, hanem mert hiányzott is az írás, még akkor is, ha kőkemény (írói) magánéleti, lelki válság gyötört, nem  kevés depresszióval spékelve, ami nem csoda, hiszen február van, sötét és hideg, vitaminhiány, náthás betegek körülöttem, kedvtelenség a köbön és halál.  De talán nem hiába van, volt ez így. A sok idegbetegség, kiborulás,  és sírógombóc a torkomban, noha semmi de semmi oka nincs, vagy talán mégis. Nem értem! Hisz apám halálát viszonylag hígatan és jól  kezeltem, azt hiszem. Akkor nem értem anyámé hogy tudott ennyire kiborítani? Hogy két éve, amikor pontosan ilyen magasan járt, ekkor kelt és nyugodott a nap, egy pici, tarkopasz szerencsétlen ember az elmúlással vagy talán pont azért küzdött. Még mindig ott van álmaimban, vagy talán itt lélekben, hisz érzem, az érzékeim jeleznek, a nincs hiányzik nagyon és ezért leszek kiborulva  és vagyok elviselhetetlen mostanság, taszítom el azt, aki van, hogy megbánjam, ha már nem lesz. Nem jó ez így. Tudom! Tenni fogok érte hogy ez megváltozón! MEGIGÉREM MAGAMNAK MOST!! Ennyi.