2010. március 16., kedd

A gyűrűk ura

"Egy Osztály mind felett, Egy Osztály kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen."

2010. március 11., csütörtök

14.V. Toldija 2 ének

Második ének szerzője: Norbi (Süti)

(Született s fejlődik a 14. V. ajkán, mint a Kalevala)

MÁSODIK ÉNEK.

1

Újabb nap s vesződék Zoli, nyer, haragos búban,

mert sok ám a dolog, otthon, Nagykonyhában.

S kigyúlt a gáz, úgy füstöl a kémény,

Vendéglős osztály köszönget a tűzhely méla szélén.

A nép sí-rí, borjú, bárány, bélszín,

aprómarha, s ezt mind meg kell főzni-sütni.

A szakácsok közt Rácz Attila is lomha,

holmi kis vásárnál sem népesebb a konyha.

2

Bakos sürög-forog nemtudók körében,

s ők néznek rá, mintha agyukat tudással töltené be.

Akkor ő gyorsan az ételeket elmagyarázza,

mikor Hodit már pusztán senki sem látja.

Adri a halat félti s inkább foglalná imába,

száz férfi testét, mintsem a hal szemét csumázza.

Pikkelyestül irdalja, nem veti le ruháját,

csókolná az osztályból, jó pár ember száját.

3

Bence a láng felett ruháját lóbálja,

szőrös testét ő soha nem borotválja.

Orsi biz azt imigyen szereté,

kinek domborművét. Bence kényezteté.

4

Mit jelent e sok hű-hó Vik Nagykonyhában?

Tán az óra bombázás most van szokásban?

Csoki és sütinek, hétfőn van-é a torja?

Vagy menyegzőjének hozta így a sorsa?

Zoli megunta gyászos két kölkének pofáját,

s másnak adná ezt a két ördögfiókáját.

5

Hál isten nincs Torja Csokinak,Sütinek,

de lehet eljő az idő a pár menyegzőjének.

Mást sem sütnek-főznek:Csillagszemet, Macit,

szeretnének egy kis pisit, vagy focit.

6

Leiner nagy úr volt, s van egy nagy macenzura,

fia beállt mellé, s arra büszke mája.

Sok a "vitéze", fegyveres szolgája,

Sok nyerítő méne, nagy sereg kutyája,

Látogatni jött most, másod magával,

szembe szállna ő Vendéglős pusztító hadával.

S a kész ételnek egy felét fölenné,

másfelét magának tarsolyába tenné.

7

Bata az osztályt kedvesen köszönté,

s ebbe a lelkét is majd bele önté.

Hát a többi hol van? bizakodva kérdi,

Senki sem hinné, hogy Petra, Julit érti.

"szénát hordanak szegénykék künn a béresekkel",

Koczkás Mamát kábítják ezzel a tévejjel.

Nem kell! s e két szó úgy esik a füleknek,

mintha szívükbe nagy kést beledöfnek.

8

Nem kell? Ím azonban igazolás, íratlan,

S Juli betoppan, szíve égő katlan.

Belsejét még most is fúrja és faragja
Szégyenítő búja, búsitó haragja.

Mégis mindamellett - mily Isten csodája!

Egy zokszót sem ejt ki Bajdik Marci szája.

Faji gyűlölségén erőt vesz valami,

Valami - nem tudom én azt kimondani.

9

Amint látja Mesterházy, hirtelen, váratlan,

bicepsze feszülésre készül akaratlan.

De nem megy neki felfújt karjától,

gőgösen fordul el Rékától.

Kinek hirtelen könny tolul szemébe,

mosolyának helyébe a hiszti lép be.

Reszkető ajakkal, keze fejét gyúrván,

ott reménykedik, hogy ne dolgozzon jegyre órán.

10

Úgy anyám! Kecsegtesd tudásod, eleven,

S Hodi sátáni kacajjal az osztályra nevet.

"Mártsam tejbe-vajba, mit se kíméljek tőlük,

majd derék fajankók válnak úgy belőlük.

Most van a dandárja konyhán a munkának,

mert Vendéglősök most készülnek vizsgának.

Mint kopó, megérzi a zsíros ebédet,

Vizsgaelnök, ki szétszedi szegényeket.

11

Így siratja az osztályt ő, Szita Éva,

nem válik belőlük szakács, csak nagy buta méla.

Hogy Babainak is rossz, pofázik készakarva,

noha bírna csendet, mert erős, mint a marha.

Most teheted ablakba: Óriás a Pici,

de hogy mind ez csak ábrán az is tuti.

Balassa hibázik egy apró mozdulattal,

melyre Hodi felbúg tompa, hosszú jajjal.

12

Átok és pokol, mit te az étellel csináltál,

bárcsak józan paraszt ésszel gondolkodnál.

Számítógép ne járjon mindig eszedbe,

Úgy szeressen isten, ahogy engemet te!

Rosszak vagytok szakácsnak, rosszak vagytok pincérnek,

inkább menjetek Farkashoz, nyelvleckét vegyetek!

Gut - finish, ember többet nem kívánhat,

meglepődnél, ha tudnád, más szó is van e világba.

13

"Azért hogy többet fel ne idegesítsetek,

nem bánom én, igen, akár ma elmegyek".

Százat lépet Magyar Márton erre is - arra is,

s ha kell kivágott egy hisztit is.

2010. március 6., szombat

Miattad sírok!!!!!!!!!!!

Ott vannak azok a pillanatok, mikor hiába vagy erős, nem tudsz ellene küzdeni, s maga alá gyűr, bárhogyan is küzdesz ellene...
Mennyire gyűlölöm ezt az érzést. Nem jókedvemben teszem, meg kell tennem, nincs mentség, nincs kibúvó. Ezt nem lehet pótolni, helyettesíteni. Pavlovi reflex: már előtte könnyezem. De ezek a könnyek gyorsan tovatűnnek. Ezek még nem az igazi könnyek, csak afféle ómenek, mik előrevetítik a rám váró iszonyatot.
Húzom, halogatom, de hiába. Nekilátok, végig kell csinálnom, ha beledöglök, akkor is. Megremegnek az orrcimpák, az ismerős facsaró érzés most még csak lassan kúszik végig az idegpályákon, csalóka haladékot adva. De nem sokáig tart ez a nyugalom. Egyre jobban ég a szem, a sűrű pislogás sem odázhatja tovább az elkerülhetetlent. Összeszorítom ajkaim, hátha, de ez sem segít. Remegek, fátyol. Már csak homályosan látok, elnagyolt formák úsznak tova szemeim előtt. Egyre jobban és jobban feszít az érzés, szemeim már könnyekben úsznak, de még mindig nem akarom megadni magamat az érzésnek.
De kevés vagyok ehhez. Egy dühös sóhaj kíséretében átszakad a gát és megállíthatatlanul zokogok. A könnyek marják arcom, sós ízzel töltenek meg, kegyelmet, könyörületet nem ismerve.
Utálok hagymát pucolni!

Hegyi beszéd

Közmondásokból összeállított beszéd elsősorban tanulóimnak bármilyen alkalomra. Mindenki úgy érti, ahogy akarja.

Kedves tanulóim!
Sokan vélekednek úgy, hogy járt utat a járatlanért el ne hagyj. Másrészt szerintem aki mer, az nyer, hiszen bátraké a szerencse. És habár addig jár a korsó a kútra amíg el nem törik, az ebcsont mégis beforr. Szóval hátrább az agarakkal, csak ne kösse senki az ebet a karóhoz, mert jön még kutyára dér. Ezzel együtt tudom, nehezen alkuszik meg két kutya egy csonton, ugyanakkor holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Tudjuk, a jóllakott macska nem fog egeret, így báránybőrbe bújt farkas mind ki tagadja, hogy nincs nehezebb az üres kosárnál. Persze azért nem repül a sült galamb az ember szájába, ám darázsfészekbe nyúl, aki nem fogja fel, hogy az éhes ember nem válogat.
Kölkök! Ne feledjétek, hogy aki kutyával fekszik, bolhával kel! Ne csináljatok magatoknak egy dologból kettőt, mert eső után késő a köpönyeg. Igaz ugyan, hogy ki mint vet úgy arat, azonban senki sincsen hiba nélkül, így az vesse rátok az utolsó követ, aki még soha nem keveredett korpa közé. Legyetek résen, az ördög nem alszik. Hiába kiabálnak ellenségeink ránk kígyót és békát, nem az számít, hogy ki honnan jött, hanem az, hogy hová tart. És noha a látszat néha csal, nincs olyan hosszú út, melynek vége ne lenne.
Gyerekek! Fel a fejjel, a sas nem fog legyeket! Mert ugye ki mint veti ágyát úgy arat és amit főztél magadnak edd is meg!

Soha meg nem jelent regények.

1. Babai Ádám: Csend

2. Bajdik Márton: Barátságom a kisebbséggel

3. Bakos László: Meleg vagyok

4. Balassa Viktor: Józan paraszti ész

5. Bata Péter: Sasszem és az autista

6. Bóta Roland: Óriás vagyok

7. Budai Adrienn: Főzünk jó kedvel

8. Budai Lívia: Paráznaság

9. Farkas Péter: Német nyelvlecke haladóknak

10. Galamb Zsófia: Megbízhatóság

11. Gál Mariann: Focisták és rendőrök

12. Gárgyán Petra: Francia szerelem

13. Gyebnár Dávid: Gasztronómia és Én

14. Láng Réka: Hogy bánjunk a hisztis növel

15. Mátyás Norbert: Önmegtartoztatás örömei

16. Medve László: A Szex és Én

17. Mesterházy László: Kiránduljunk

18. Rácz Attila: Hiperaktivitás

19. Rácz Júlia: Füves cigi

20. Schölcz Bence: Csókolózás művészete

21. Tompa Máté : “Süti” nélkül

22. Várkonyi Orsolya: Monogámia

+

23. Kovács Zoltán : A hosszú szex titka

24. Vizsga Biztos 1.: Gratulálok

25. Vizsga Biztos 2.: Csak így tovább

26. Kamarás 1.: Fantasztikus tanulmányi eredmények

27. Kamarás 2.: Ide máskor is jövök

28. Gyetvai Balázs Igazgató: Ez volt karrierem csúcsa

29. Riczú Anikó Igazgató helyettes: Dohányosok védelmében

30. Juhász Lilla Szakoktatás vezető: Profi tankonyha vezetés titkai

31. Szita Éva Osztályfőnök: Csibéim

32. Baraksó Beáta (Német): Tanuljunk Oroszul

33. Batta Bogáta (Angol): Megtartott óráim

34. Koczkás Anikó (Vend. ért.): A kis Franciám

35. Magyar Márton (Áruforgalmi ism.): Szeret az osztály

36. Tóthné Marika (Gazdaságtan) A Német szilikon ipar csodája

37. Erzsike néni: Csak jó minőségű nyersanyagból lehet főzni

38. Mosi néni 1.: Szeretem a gyerekeket

39. Mosi néni 2.: A hívatás

40. Hodovány Zoltán: Pedagógia rejtelmei

Riport a pokolból.

20573333415

42a  Sok szeretettel köszöntöm kedves nézőinket a misztikus mítoszok mitikus világa című műsor legújabb epizódjában. Mai vendégünk Hodizoli ismertebb nevén Hádész av-68999 , az alvilág nevű önképző kör méltán híres és ismert vezetője, másodállásban főisten.

- Köszöntelek téged is Hádész, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásunkat!

- Én is nagy tisztelettel és szeretettel köszöntök minden a képernyő előtt élő, izé ülő televízió nézőt és köszönöm a meghívást.

- Nos akkor vágjunk is bele. Mesélnél kérlek arról, hogy szerinted, miért olyan népszerű az általad vezetett alvilág, hiszen nap mint nap, ezrek, tízezrek csatlakoznak a csoporthoz.

- Igen ez valóban így van, a mai nap is már húsz felet van az új jelentkezők száma. Egy egész osztály csatlakozott a tanáraikkal együtt,valami vendéglősök vagy mik? Már ide s tova több mint kétezer éve indult a csoport, akkor még csak néhány fővel, ám meglepő módon, akik először csatlakoztak hozzánk, még jelenleg is tagjai a klubnak.

- És ki kezdeményezte ennek a szervezetnek a beindulását?

- Nos az ötlet Zeusz főisten barátomtól származik, szerette volna, ha van egy hely, ahol az idősek, fiatalok, tehát minden korosztály megtalálja a helyét, hiszen itt nagyszerűen el lehet tölteni az időt sportolással, úszással,van özönvíz termünk Noé úszó mester vezetésével, csodálatos káoszterem áll rendelkezésünkre, melyet Kockás főisten vezet,van egy jól felszerelt konyhánk ahol főzőcskézünk, valamint egy gyönyörű almafánk, ahonnan lehet csemegézni, ezt az osztályt jelenleg Süti nevü kollégám koordinálja igen nagy sikerrel. Sok érdeklődőt, sikerül rábeszélnie, hogy vetkőzzön, pisáljon, illetve vétkezzen. Egyéb szabadidős tevékenységek is biztosítják az unalommentességet, például az üst játék. A játék lényege, hogy minél tovább kell bent maradni egy forró üstben. A játékot az a lelkes játékos nyeri, aki a legtovább bírja a kondérban. Életre szóló élmény, főként a melegek kedvenc elfoglaltsága.

- Hát ez elég kényes téma de ha már belekeveredtünk és mondhatjuk hogy politikáról van szó, államilag támogatott intézmény vagytok, vagy saját tőkéből működtök?

- Igen, kapunk támogatást, bár alapítványi intézmény vagyunk ez a folyamatosan növekedő létszám miatt sajnos nem mindig elegendő a fejlesztésekre. Azonban működtetünk pszichológiai csoportterápiás foglalkozásokat is a szomszéd kocsmában, ezek közül a legrégebben működő, az alkoholista, dohányos valamint a szexuális aberráltak részleg, tulajdonképpen első vendégeink is itt kezdték az „ipart".

- Aki esetleg kedvet kapna, hogy csatlakozzon a klubhoz, hol teheti ezt meg?

- Szinte bárhol a földön. Az idősek kényelmét szolgálja, hogy már házhoz is megyünk. Legújabb szolgáltatásaink közé tartozik, Kaszás Csigusz Luci személyszállító és fuvarozó cégével állunk szerződésben. De mint mondtam bárhol be lehet lépni személyesen is, akár családoknak autópályán, hídfőkön és gyógyszertárakban, tényleg szinte ahol a legkényelmesebb.

- Vannak e riválisai a szakmában, üzemeltet-e más is ehhez hasonló jellegű intézményt?

- Igen, természetesen, mint mindenhol, itt is megvan az „ellenzék", ők mennyország néven működnek, de lényegesen kisebb náluk a létszám, pedig szinte velünk egy időben indultak ők is.

- Lassan kezdünk a műsoridő végére érni. Mondana pár szót, miért is éri meg annak, aki csatlakozik Önökhöz?

- Ennek egyszerű okai vannak, hiszen itt még az idős 43 éves emberek is megtalálhatják társaikat, mindenki válogathat, hogy melyik csoportban szeretne aktívan tevékenykedni, hiszen több csoport is működik köreinken belül, mint például az alkohol, drog és cigaretta osztály, a mindenki mindenkivel szex csoport, valamint az öngyi 64   más néven gyilkos főzőcske részleg, ezeknek a csoportoknak van a legtöbb résztvevője. Valamint most a havi akció keretében minden új belépő kap egy szelet tortát. Zárásképp még Luci (Csigusz) és Belfegor (Autista Péter)  barátom szavait szeretném idézni: „Lehet, hogy jó hely a mennyország de csak 15 percig tart vagy még addig se és a pokolban több az ismerős".

- Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást Hádész.a61_thumb Aki kedvet kapott, hogy jelentkezzen, az megteheti a legközelebbi temetkezési vállalatnál, vagy autópályán, valamint az utcai dílereknél, ismertebb nevükön cukros bácsiknál valamint a VIK-titkárságán, de akár felhívhatja forródrótunkat (06 30 7254736 ) ahol a helyettesem máris felveszi az adatokat. Én megköszönöm figyelmüket, legközelebb egy hét múlva jelentkezünk, amikor is vendégünk lesz Pandóra, aki személyesen számol be arról a bizonyos szelencéről, ami miatt már hetek óta a birtokolja az Óriás az Olympuszon című napilap címoldalát.

A jövő heti viszontlátásra 

bg-lit

2010. március 3., szerda

Táboroztatás 2010

A Bencének a szórólapja…

Az öszödi beszédclip_image002

Elkürtük! Nem kicsit! Nagyon!

De mint láthatják gyermekeik

clip_image002[4]Ilyen jól szórakoztak

clip_image001[4]

Hála Gyurcsány-papának idén 3x annyiba került a gyermekük táboroztatása!!!

A Táborozáson részt vevő diákok névsora:

1. Kun Béla

2. Víz Elek

3. Kovács János

4. Szabó Tünde

Kocsis Elemér Tisztelettel: Schmölcz Bence

5.

6. Ifj. Faragó Géza Kálmán

7. Tóth Annamária

8. Nagy Valentína

9. Török Géza

10. Füredi Jácint Barbara

11. Rozsdás Zsigmond

12. Ungvári Tamás

13. Ungvári Tamara

14. Kelemen Anna

15. Furuglyás Zsanett

16. Kertész Elemér

17. Palotás Géza

18. Hagyó Miklós

19. Rogán Antal

20. Gyurcsány Ferenc

A Táborozáson részt vevő felügyelők névsora:

1. Orbán Viktor

2. Torgyán József

3. Medgyesi Péter

4. Schmölcz Bence