ma

nem akarnak összejönni a dolgaim…

(mai mottóm ez lett:
"Rohadtul EGYEDÜL vagyok,
s most hol vannak a k... angyalok?!"
-idézet tőlem :z)

szavak

Az embereknek meg kell érteniük,
hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal,
egyszer nyerünk, másszor veszítünk.
Ne várd, hogy visszakapj valamit,
ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet,
hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet.
Minden egyes ciklust le kell zárni.
Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni,
nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek.
Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot.
Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.

idézet

 A pesszimista a sötétséget látja az alagútban,
az optimista a fényt az alagút végén,
a realista a közelgő vonat lámpáit,
a mozdonyvezető pedig három idiótát a síneken.

Most meg mi van?

Nem jut eszembe semmi új. Ezért csak lereagálom a mai napomat illetve hangulatomat. Tehát az élet és pokol. Pont olyan, amilyennek megéled. Se jobb, se rosszabb. Ennyit erről. Objektív megfigyelés. Tehát, benne vagy, az ÉLETben, ezért nem tudod megállapítani sem, hogy milyen. Magadat sem. Kivéve ha kívülről szemléled magad. De az betegség. Elég komoly pszichoszomatikus kór. Ha valaki egészségesen folytatja, akkor megőrül. Nincs pokol sem, el ne hidd, helyhez kötve sincs. (Itt megjegyezném, hogy a VIK. és Giorgio kivétel, mert az a pokol nyolcadik bugyra, még nem fedezték fel, meg Dante sem írt róla, de ő biztos nem járt itt.) Tehát, félretéve a személyeskedést  a pokol bennünk van. A szarságaink, elfojtásaink (Freudot hagyjuk). A magunkkal szemben támasztott előítéleteink, meg egyéb hasonló bárgyú hülyeségeink. És ha ettől nem szabadul, megérdemli, hogy halála után is ebben forogjon örökké. Ez a filozófiai alapja a pokolnak. Há ennyi. Csakhogy élek, gondoltam jelét adom.

Elbaszajtott krumplifőzelék alla zola

Kelj fel reggel és kicsit örülj annak, hogy szabadnapos vagy, aztán húzd fel magad sebtében azon, hogy holnapután suli, lekel zárnod a jegyeket, és a kalkulációkat is még ki kéne javítani a dolgozatokról nem is beszélve. Tekintettel az előtted álló merő egy unalom napra, gondoskodj arról, hogy legalább legyen főtt étel, ha megéhezel.

Találd ki, hogy krumplifőzeléket csinálsz. Karácsonyi sok szartól megcsömörödve valami egyszerűt, parasztosat ennél. Pucolj meg tragikus hirtelenséggel két kiló krumplit, ha jót akarsz magadnak, akkor kisebb kockákra vagy vékony karikákra vágod, ha rosszat, akkor jó vastag karikákra. A haladók kedvéért járjunk el az utóbbi szerint. Tegyed fel főni sós vízben a kruNplit és vonulj el fél órára netezni. Ha forr a víz, szedd le a habot a víz széléről, mert igényes vagy. Mikor már majdnem puha a krumpli, keverj össze egy kis doboz tejfölt 2-3 teáskanál lisztel, aztán annak örömére, hogy mindjárt ehetsz, öntsd bele ezt a habarást a krumplira.

Tudatosítsd magadban egy másodperc alatt, hogy elbasztad, amikor nem szedtél le vizet a krumpliról, ugyanakkor váratlanul lett egy lábas krumplilevesed, gratulálok.  Nem ezt akartad, de már mindegy. Rontsd tovább a helyzetet azzal, hogy dobálsz bele előre csomagolt, szeletelt kolbászt, amiről majd csak később derül ki, hogy fodros és rágós lesz a forró levesben. Ebédre ne egyél meg csak egy fél tányérral, mert úgyse esik jól több (itt utalnék vissza a vastag burgonyaszeletekre, ami kb 50%-ot ront a leves élvezeti értékén), viszont gyorsan takard be az egészet 2 szelet diós és 2 szelet mákos bejglivel, hogy legalább a közérzeted valamelyest javuljon.

Dolgozat javítás helyett pöcsölj sokat a neten és néha jusson eszedbe az év legrosszabb levese a gáztűzhelyen.(Január 2-án ez azért nem semmi !) Délután fél 4 körül találd ki, hogy lehet még valamit menteni a dolgon, találd ki, hogy csinálsz belőle krémlevest. Merd át a cucc jó felét a turmixgépbe és adjad neki keményen. Vedd le a tetőt és tekintsd meg mit sikerült összemókolnod. Realizáld, hogy a végeredmény kurvára nem leves állagú, a sok összetrutymákolt krumpli miatt megáll benne a kanál. Heuréka! felkiáltás kíséretében örüljél magadnak, hogy épp most készítetted el néhány felesleges kör és elbaszott mozdulat segítségével az áhított burgonyafőzeléket. Öntsd át a turmixolt trottyot a fazékban maradt kevés lére és krumplira, de csak miután kihalásztad a kolbászkarikákat. Keverd össze és értesítsd a hozzád legközelebb állót, hogy 6-7 óra elteltével a levesből sikerült főzeléket csinálni, majd lépj be a blogszerkesztőbe és pazarolj el értékes perceket arra, hogy saját szórakoztatásodra beblogolod a történéseket, addig se kell melózni, ugye.

Ha mindennel kész vagy húzzál szépen vissza kurva dolgozatot javítani, mert különben hétfőn, kedden  k.nagy lebaszásnak leszel kis gazdája.

Aztán eszembe jutott egy közmondás amit egy kicsit a világképemhez alakítottam: AMIT MA MEGTEHETSZ HALASZD HOLNAPUTÁNRA! Így elmentem tévézni…na csá!

A Szilveszter meg én. Nem igazán vagyunk barátok….

Levél a bolondokházából

---------------------------------------

Bulgakov bölcsebb volt mint én,- tudta ,hogy ilyen címről nem lehet levelet írni. Csak remélhetem nem minősít- bár ki épeszű egyáltalán? Minden csak nézőpont kérdése.

Hajnali 3-kor félálomban vizelni kelek- nem létező dimenziókból jövök. Ilyenkor minden megoldhatónak tűnik. Reggel arra ébredek, hogy meghaltam. Már tegnap is. Keresek valami vigasztalót, de csak a világháborús náci vicc ugrik eszembe: " Élvezzétek a háborút, mert a béke rettenetes lesz". Nem tudom honnan lehetne elkezdeni,a Valóság olyan szürreális hogy maga a skizofrénia.Talán Sztravinszky Professzor tehetne valamit. Esetleg hipnotizálna. Ha lenne hol. Már a sárga ház sincs. Tegnap vendégeim voltak, a káoszbrigád. Ma meg haldoklom, szerintem ők is. Úristen ma van Szilveszter! Kell ez nekem?

Na és mi lesz a Szilveszterrel? Hol, kivel töltöd? – gyakori kérdés, de nem szeretem. Egyszerűen nem nőttem fel az óév búcsúztatásához. 43 év alatt nem alakultak még szigorú tradíciók, amelyekhez kötném magam. Ez persze az ősök hibája is. Nem tanították meg, hogyan vegyek búcsút a lejárt kalendáriumtól, a 365 és negyed napig tartó ellipszistől.

A Szilveszter éppen ezért kínos, nyomasztó és frusztráló. Ahová hívnak oda nincs kedvem, ahová szeretnék, oda meg nem hívnak. Ördögi kör…

Persze volt egy néhány emlékezetes Óévbúcsúztató, nagyon kellemes társaságban. Amit szívesen visszahoznék, megismételnék. Ami felemelő volt és olyan is, amit a hátam közepére sem. Énekeltem himnuszt, téren, kocsiban, biliárdasztal és a Szerelem mellett…

Legjobbnak a házibulit tartom. Többnyire barátok között, akik meghívnak számomra ismeretleneket, hogy az ember azt érezze, nemcsak nosztalgia az év lezárása, hanem valami új kezdete; mondjuk hajnali beszélgetés egy vadiúj ismerőssel, pezsgő mellett. Előkerül egy kis tatár is, meg vajas pirítós…

De szeretem éjfélkor a Kossuth téren lenni! Mindegy, hogy van-e tűzijáték vagy sem. Az alkalomra rendszeresített poharakkal is rendelkeztem. Vittem magammal, ahogy a pezsgőt, éjfélkor meg kibontottam. Volt néhány év, amikor a hóban hűtöttük le a drága nedűt.  Mint egy giccses képeslapon...

Szóval van valami romantikája, közösségformáló ereje. Néha irigyen néztem a éttermek kiöltözött vendégeit, akik meg minket bámultak és talán arra gondoltak milyen jó nekünk, hogy nem menühöz kötött a Szilveszterünk.

Két Szilveszter különösen emlékezetes, az egyiket Pécsen töltöttük, valami csehóban. Huszon évesek voltunk, nagyon akartunk élni, cicáztunk a lányokkal és majd kicsattantunk a jótékony vidéki levegőtől. Egy négyütemű Trabival közlekedtünk, - az se a mi nevünkön - a magnóból a Republic szólt és tudtuk, miénk az egész világ, szőröstől-bőröstől. Szerelmesek voltunk, már nem is tudom, hogy lányba-e, vagy csak az életbe, de nagyon szerelmesek voltunk. Ábrándos, szép napokról álmodtunk, nagy jövőről és csodákról, amelyeket nekünk sorsoltak ki. 

Szóval most nyűgnek érzem a Szilvesztert, mert nem tudom, hol milyen formában kellene abszolválni.

Pedig meg kellene barátkozni ezzel a nagyon is férfias ünneppel, a keresztségben Szilveszter nevet kapott óévbúcsúztatóval. Össze kéne haverkodni, mert igen kevés akad belőle és abból a kevésből is elpocsékoltam már 43-at… Szóval jó lenne megbékélni vele és valami „ereszd el a hajamat” élni át 2009 utolsó óráiban.

Jaj, tudom én mi hiányzik a boldogságomhoz, de erről nem beszélhetek, mert ezt szeretném kívánni a következő esztendőre és ha kimondom, talán megtörik a varázs…